Hagyomány és divat: gyógyító utazás önmagunkhoz QUACK GONGJOO grafikus, művészetterapeuta és RO JUHYUN divattervező közös kiállítása, melyen különféle médiumokkal, a vonalhúzás aktusán keresztül vallanak önismereti és gyógyulási útjukról. 

A két művész kísérletet tesz a koreai tradicionális viselet, a hanbok jellegzetességeinek, különösképpen a vonalvezetésének újraértelmezésére. A kiállítás arra keresi a választ, hogy miként fejeződik ki az ’én’ a ’ruhákban’, valamint az installációk és a művészetterápia eszközeivel vizsgálja az útkereséshez kapcsolódó érzéseket, belső és külső viszonyokat.

A Koreai Kulturális Központ feladatai közül kiemelkedik a hagyományos koreai kultúra megismertetése a magyar közönséggel. 2018-ban a Koreai konyha: a fermentált ételek története az erjesztési eljárásokkal és az onggi edényekkel, a Linked Views című kiállítás pedig egy koreai és magyar textilfestő munkáin keresztül a két nép mondavilágával foglalkozott. Jelen kiállítás szintén a koreai hagyományos kulturális örökség újraértelmezését tűzte ki céljául. A tárlat merőben új szemszöge segít közelebb kerülnünk ahhoz, hogy megértsük, mit jelent a hanbok kulturális öröksége a ma élő koreaiak számára. 

A koreai kifejezés ’rajzolni, húzni egy vonalat’ nem csak rajzolásra, de arra is vonatkozik, ahogyan határt húzunk emberi kapcsolatainkban és személyiségünk formálódása során. A vonal lehet kötelék, amely összeköt két pontot vagy személyt, és lehet határvonal is, mely elkülönít, és segít felfedezni, hogy kik vagyunk. Születésünk pillanatától fogva vonalakat húzunk, határokat állítunk fel, majd bontunk le. A vonalak szálak is. Szálak kötnek másokhoz, a családhoz, a természethez, a világhoz. Ezek a szálak kötnek össze velük vagy szigetelnek el tőlük. A kezdetben cérnavékony szálakat a sors erős kötelekké sodorja össze. Amikor elhasználódnak, elszakadnak, elveszett gyermeknek érezzük magunkat. Mindannyian arra vágyunk, hogy kötődjünk valakihez vagy valamihez. 

A kiállításon bemutatott alkotások a művészek életútjának kitüntetett jelentőségű időszakait mutatják be, múlt (születés és gyermekkor) – jelen – jövő idősíkokra tagolva.

„Én, Quack Gongjoo 1959-ben születtem, a másik én, Ro Juhyun pedig 1979-ben. Szálak és vonalak megszületésének és meghajlásának, gyengülésének és elhasználódásának, újrafonódásának és meglazulásának folyamatos ismétlődését éljük meg. A kiállításon megjelenített múlt, jelen és jövő képzeletbeli vonalakat húzott a tudatalattimban ide-oda, segített mélyebben megismernem magam. Ez egy újabb lépés a gyógyulás felé: megtisztítani az elmém, szublimálni eddig kifejezhetetlen érzéseket. És nekem, ennek a másik énnek, akinek a ruhák oly gazdag jelentéstartalmat hordoznak, szólnak érzésekről, értelemről, kapcsolódásokról, emlékekről, szerepekről és még rengeteg dologról.  Szemlélem, létrehozom és viselem a múlt, a jelen és a jövő ruháit, szerepeit.” 

„Én és ez a másik én – egyik 20 évvel lemaradva, másik 20 évvel előrébb – vigasztalást találunk egymásban. Amikor a másikra nézünk olyan, mintha tükröt tartanának elénk: időutazásra indulunk a múlt, a jelen és a jövő közt.  Az útban egy 60 és egy 40 éves út emlékei is benne foglaltatnak, de ugyanúgy a várakozások is, előttünk álló kalandokra. Reméljük, hogy ez az út nem csak nekünk, hanem nektek is szól.”

Ezen a kiállításon példákat hozok arra, milyen imaginációs utazást tehetünk a tudatalattiban a művészet segítségével a születéstől az itt és mostig. Bemutatom a folyamatot, ami akkor megy végbe az elmében, mikor felelevenítjük és újraéljük a múlt képeit, érzéseit és helyzeteit.

Ez az út kezdete önmagunk megismerése felé. 

A koreai hagyományos festészeti eszközöket, a hanji papírt és a tintát érzem magaménak. Az általam készített kép több, mint tinta hanji papíron. A festékpigmentek fényei és árnyalatai, a tinta illata és az ecset érintéséből végül egy önarckép születik meg. A tudatalattim alakítja ezt a folyamatot, és idővel találkozom önmagammal.

Technikákat ötvözök, hogy a múltam, a jelenem és a jövőm érzéseit békességgel kössem össze: hagyományos koreai tintát oltok modern digitális képekbe. 

Tudatalattim mélységeinek felfedezéséhez a színes hanji papírra nyomott digitális képeken vezetem ecsetvonásaimat: egyet, még egyet előre, majd egyet vissza. Olyan ez, mint az öltések egy hímzésen. Az öltésszerű mozdulatok ritmusa gyermekkori emlékeket hoz felszínre varrásról, kötésről. Ez volt az első pillanat, amikor elmém elcsendesült. Ekkor született meg az „öltő technikám”. Ez a technika segít felszínre hozni az érzéseimet és kifejezni egy addig rejtett énemet.

     

 

A vonalaknak történelmileg meghatározó szerepe volt a koreai hagyományos viseletben. Ezeket a ruhákat a goreum (ejtsd: gorüm) nevű masnival kötötték meg. Férfiak és nők egyaránt a heorikkeun (harikkün) nevű szalaggal rögzítették a ruhájukat a derekuknál. A férfiak által viselt heorikkeun színe és mérete mutatta meg viselőjének társadalmi státuszát. A nőknél is voltak hasonló jelzések, például a szoknyákat rögzítő, vagy a felső kabátka megkötésénél használt szalagok és masnik (heorimalgi vagy heorikkeun). A ruházat színe és a felhasznált anyagok mind jelzésértékűek voltak, a viselő rangjáról árulkodtak. Egy másik szalag, melyet daenimnek (denim) hívtak, az alsónadrágokat rögzítette a bokánál, a gatkkeun (gátkkün) a fejfedők, a daenggi (tengi) pedig a haj rögzítésénél játszott fontos szerepet. Ezek a szalagok is mind szimbolikus jelentést hordoztak. A szabásvonalak érzelmeket is kifejeztek. A szivárványszín ruhadarabok ugyanakkor a koreaiak jó szín -és arányérzékéről árulkodnak. A hanbok jellegzetes vonalvezetésére példa a zoknik kunkori orra, mely jól illeszkedett a lábfej formáihoz, a karcsú derékvonal és a jeogori (csagari) ujjainak szabása.

A hagyomány számomra az a múlt, melyet megéltem, az a múlt, melyet anyám élt meg és az a múlt, melyet a nagyanyáim éltek meg. Ha így tekintünk a ruhákra, belső és külső kapcsolódásaim és az érzéseim mind megfejthetőek lesznek, amint a múlt, a jelen és a jövő viseleteit magamra öltöm.

 

A kiállítás alaptémájára, a vonalhúzás aktusára épülő alkotás címében a kínai eredetű koreai kifejezés, a kwangseon (ejtsd: kvángszan, kínaiul: 光線) szerepel, melynek jelentése: fénysugár. Shin Jaeho a médiaművészet legfőbb médiumának a fényt tartja.  Az alkotásban, fénysugarakkal való játékban vonalakat látunk egymásba fonódni, melyekből újabb és újabb formák jönnek létre.

A Multi-Rays Quack Gongjoo és Ro Juhyun aktuális kiállítására reflektál. A társadalom szemlélése az identitásunkra enged rálátni, arra, hogy kik is vagyunk valójában, állítja Shin Jaeho. A fénynyalábok múlt és jelen dinamikus együttlétezését, a mai koreai társadalmat jelenítik meg, benne Shin Jaeho önarcképével. 

2019. március 30-án Quack Gongjoo művészetterápiás foglalkozást tart Budapesten. A résztvevők koreai hanji papír, selyem és más eszközök segítségével készíthetik el saját alkotásukat, miközben önismeretükben is gazdagodhatnak. A művészetterápiás alkalom segíthet abban, hogy találkozzunk, szembenézzünk, megbarátkozzunk és megbékéljünk addig elnyomott érzésekkel és mélyre száműzött sebekkel. Bízunk benne, hogy a különleges workshop sokak számára jelenthet előrelépést az önismeretben és az önértékelésben.